Az alábbiakban leírt módon tudja lemérni a szükséges méreteket.

Ez az ablaktípus csak világítási célokat szolgál, nem nyílik semmilyen módon.
Ez a típus nyílhat balra, vagy jobbra, kifelé, vagy befelé. Ma a inkább a befelé nyíló változatot használjuk, hiszen így ablakaink, ajtóink kevésbé vannak kitéve az időjárás miatti sérülésnek, kevésbé balesetveszélyesek. Gyakori a kétszárnyú változat is.
A kétszárnyúan nyitható ablakok / ajtók esetében létezik egyetlen kilinccsel középen felnyitható változat. Ajtóknál ez a gyakoribb. Sokszor a középen felnyíló dupla ajtók egyik szárnyát külön eszközzel rögzítik, hogy csak az egyik szárny nyíljon.
A két külön nyitható ablak, illetve ajtószárny esetében az egyik szárnyat szokták felnyíló és bukó kombinációjúra csinálni.
Ez a nyitási mód kiválóan alkalmas csökkentetten huzatos szellőztetésre. Nemcsak ablakoknál, hanem ajtóknál is használatos, második nyitási módként.
Ennél a nyitási módnál az eltolható rész mellett gyakori egy fix üvegezésű rész is, mely révén több fény jut a helyiségbe.Az eltolható részt bukó nyitással szokták kombinálni. A tolóablaknak létezik felfelé tolható változata is.
Ennél a változatnál két, vagy több részes megoldású a harmonika rész. Előnye, hogy nyitásakor kisebb helyet foglal a helyiségből. Mint az ábrán is látszik, jól kombinálható egyszárnyú, nyitható, vagy nyitható és buktatható ablakkal / ajtóval.
A nyitási módok befolyásolhatják az eszközválasztást, hiszen az árnyékoló eszköz éppúgy foglalhat semekkora helyet a légtérből, mint kifejezetten nagy területet.
A kiválasztott típus és az Ön által elküldött méretek alapján elkészítjük az árajánlatot. Ha az ár megfelel Önnek, kimegyünk és személyesen mérjük le a pontos gyártási méretet.
Ajtók, ablakok mérése, rendelése:
- A külső fal szélessége adja meg a szélességet.
- A külső fal magassága adja meg a magasságot.
- Válasza ki a kívánt színt!
- Milyen legyen a kezelés módja: kézi vagy motoros vezérlésű?

Az alábbiak a különböző nyitási módokat mutatják:
Sokféle árnyékolást biztosító eszközt ismerünk. Amikor saját lakásunkhoz, vagy munkahelyünkre választunk árnyékoló eszközt, figyelembe kell vegyük, milyen nyílászárónk van. Ugyanis a bukóablakok esetében például nagyobb helyet foglal el egy igen szép, látványos függöny, mint egy az ablakra felszerelt roletta.Fix ablak
Ez az ablaktípus csak világítási célokat szolgál, nem nyílik semmilyen módon.
Nyitható ablak / ajtó
Ez a típus nyílhat balra, vagy jobbra, kifelé, vagy befelé. Ma a inkább a befelé nyíló változatot használjuk, hiszen így ablakaink, ajtóink kevésbé vannak kitéve az időjárás miatti sérülésnek, kevésbé balesetveszélyesek. Gyakori a kétszárnyú változat is.
A kétszárnyúan nyitható ablakok / ajtók esetében létezik egyetlen kilinccsel középen felnyitható változat. Ajtóknál ez a gyakoribb. Sokszor a középen felnyíló dupla ajtók egyik szárnyát külön eszközzel rögzítik, hogy csak az egyik szárny nyíljon.
A két külön nyitható ablak, illetve ajtószárny esetében az egyik szárnyat szokták felnyíló és bukó kombinációjúra csinálni.
Bukóablak
Ez a nyitási mód kiválóan alkalmas csökkentetten huzatos szellőztetésre. Nemcsak ablakoknál, hanem ajtóknál is használatos, második nyitási módként.
Tolóablak / ajtó
Ennél a nyitási módnál az eltolható rész mellett gyakori egy fix üvegezésű rész is, mely révén több fény jut a helyiségbe.Az eltolható részt bukó nyitással szokták kombinálni. A tolóablaknak létezik felfelé tolható változata is.
Harmonika ablak / ajtó